2008. május 13., kedd

Cha-cha

A Cha-Cha mesterséges tánc, Enrique Jorrin kubai zenész alkotta meg 1953-ban a mambóból és a rumbából. Először csak zenei formában létezett. A Cha-Cha-Cha-t mint triolát a zenészek erőszeretettel hangsúlyozták, és a táncosok itt három kis lépést táncoltak. Ez a zene és tánc először Észak-Amerikát hódította meg, és a legkedveltebb divattánc lett 1954-ben. 1957-ben Gerd és Traute Hadrich mutatta be a Német Tánctanárok Egyesületének kongresszusán. 1961-ben vették fel a versenytáncok közé.

A tánc táncos karakterét a játék, vidám, kacér flört jellemzi. Játszanak egymással és a közönséggel is a táncolók.

A tánc jellemzői

Alaptartás:

Zárt szembenállás, a lábfejek zártak, vagy az egyik lábat oldalt tartják súlytalanul. A test egyenes, a fej emelt és szemkontaktus van a párok között. A férfi jobb keze a nő bal lapockáján van, míg bal kézzel a nő jobb kezét fogva szemmagasságban tartja. A nő bal kezét súlytalanul a férfi felkarjára helyezi.

Mozgásirány:

Helyben táncolnak, a figurákkal elfordulhatnak.

Kiinduló helyzet:

Bármely irányban elkezdhető a tánc.

Induló láb:

Kezdés 2. ütésre. Férfi bal lábbal kezd előre, a nő jobb lábbal kezd hátra.

Lábfejek:

Kezdés féltalpon,melyet a lépés végére telitalpra eresztjük le.

Lábmunka:

Átnyújtott lábbal táncoljuk élesen, határozottan lépve.

Csípőmozgás:

1, 2, és 3-ra történik, amely a csípőmozgás eredménye.

Ütem:

Ez a tánc 4/4-es, az első ütés a hangsúlyos.

Tempó:

28-30 ütés/perc a versenyeken

Ritmika

A sasszé ritmikája:

lépésszám

számolás

ütésérték

1

4

1/2

2

és

1/2

3

1

1

Az alaplépés ritmikája:

lépésszám

számolás

ütésérték

1

2

1

2

3

1

3

4

1/2

4

és

1/2

5

1

1